CSALÁDI HÉTVÉGE NYÍRADONYBAN
A
Nyíradonyi
Görögkatolikus
Egyházközség
az
EKCP-KP-1-2024/1-000317
azonosítószámú
támogatásnak
köszönhetően
Szent
Péter
és
Szent
Pál
főapostolok
ünnepén(2024.
június
29-30.)
egyházközségi
családi
napot
tartott
a
nyíradonyi
görögkatolikus
közösségi
tér
(templom,
templomkert
hittanterem,
filagória) helyszínen.
Célunk
az
volt,
hogy
megszólítsuk
az
egyházközséghez
tartozó
családokat,
legyen
az
aktív
vagy
passzív,
fiatal
vagy
idős.
Szerettük
volna,
ha
minden
résztvevő
megtapasztalja,
hogy
egy
befogadó
közösséghez
tartozik.
A
programokat
ennek
érdekében
úgy
állítottuk
össze,
hogy
minden
korosztály
megtalálja
az
érdeklődésének
megfelelőt
az
események
sorában.
Igyekeztünk
az
imádságok
és
szertartások,
valamint
előadások
mellett
játékokkal
és
kreatív
tevékenységekkel
színesíteni
a
rendezvényt.
Agasztronómiáról
sem
feledkeztünk
meg,
a
helyi
specialitások
elkészítésével
gondoskodtunk
az
étkezésről.
Az
egyházközség önkéntesei csoportokatalkotva készítették el a finomságokat.
Köszönjük
a
közreműködőknek
a
sok
segítséget
és
felajánlást,
az
előkészületekben
való
részvételt,
a
főzőcsoportok
munkáját,
s
hogy
jó
lélekkel
voltunk
együtt,
félretéve
minden
más
dolgot.
Köszönjük
Szabó
Csaba
balkányi
káplán
atyának
a
gondolatait,
amelyeket
szombaton,
de
vasárnap
is
a
Szent
Liturgia
keretében
megosztott
velünk,
s
hogy
tanúságot
tett
a
család
fontosságáról,
küldetéséről.
A
kisebbek
örültek
a
légvárnak
és
a
lufis
bohócnak,
de
mindenki
mással
együtt
a
tombolának
is.
A
támogatás
összegét
felhasználtuk
a
légvárbérlésre,
a
lufis
bohóc
vendégjátékára,
a
kínálgatáshoz
szükséges
ételek
alapanyagainak
beszerzésére,
a
lezáró
vendéglátásra,
a
kézművesség
eszközeinek
beszerzésére.
Kitűzött
célunk
teljesült,
hiszen
a
gyermekek
és
felnőttek,
hívők
és
kevésbé
hívők
tartalmas
közös
programon
vehettek
részt
a
világi dolgokból kiszakadva, s a közösségi együttlét örömét megismerve.
EKCP-KP-1-2024/1-000317
„Családi hétvége Nyíradonyban”
Nyíradonyi Görögkatolikus Egyházközség